Mi is az a Home of Events?

A Home of Events egy stúdió, rendezvény „lakás”, amely 110 négyzetméteren.  3 helyiségben biztosít számtalan lehetőséget workshopok, kisebb konferenciák, céges, családi és baráti rendezvények megvalósítására. Stúdiónk tartalmaz mindent, amire szükséged lehet.
Törekszünk az újdonságra, színes események megvalósítására és arra, hogy olyan helyszínt teremtsünk meg, ami bármilyen megkeresésnek és elképzelésnek megfelel.

Rendezvényházunkat 2020-ban újítottuk fel és hoztuk létre Mosonmagyaróváron, ami számos eseménynek, foglalkozásnak nyújt helyszínt a fitnesstől a kézműves workshopon, születésnapokon, összejöveteleken át, az esküvős táncoktatásig.
Célunk nem a nagy rendezvények és események szervezése, hanem a meghitt, családias programok lebonyolítása otthonos környezetben kisebb csoportok számára, innen jött a „Home of Events” elnevezés is.

Helyszínbérlés

Földszinti helyiségünk privát összejövetelekre, fenti  termünk tükrös, ezért mozgásra fitness óra tartására is alkalmas.
Helyszín bérlés mellett catering szolgáltatásunk is elérhető, igény esetén gondoskodunk az ételekről és italokról is.

Esküvői táncoktatás

A tánc hobbyként  jött az életembe 12 évvel ezelőtt, majd az évek során munkává és szenvedélyemmé vált, aminek köszönhetően évek óta foglalkozom a minden napos táncoktatás mellett esküvős koreográfiák készítésével, oktatásával. Együtt álmodjuk meg a párossal az ő személyiségükhöz passzoló zenét és koreográfiát, hogy olyan táncot adhassanak elő a nagy napon, amelyet elképzeltek, látványos emelésekkel, döntésekkel, pózokkal kiegészítve. Mindig törekszem arra, hogy a táncpróbák valóban kikapcsolódást nyújtsanak a házasulandó párok részére, és ne egy kötelező program legyen ami az esküvő részét  kell hogy képezze.

FONTOS!
Az órát előzetesen megbeszélt időpont előtt 48 órával lehet lemondani díjmentesen, az ezen belül lemondott időpontok esetén az óradíj 50%-át számolom fel a következő találkozó alkalmával.

Ár : 10. 000 Ft/ óra/ pár

Társastánc gyerekeknek

Társastánc általános iskolásoknak ( 6-14 év )

Hétfő 16:30-17:30
  • Klasszikus-, latin és modern társastáncok
  • egyensúly és mozgásfejlesztés
  • csoportos koreográfiák és páros táncoktatás

Társastánc és mozgásfejlesztés
Ovisoknak ( 3-6 év )

HÉTFŐ 15:45-16:30
  • Egyensúly- és mozgásfejlesztés
  • Figyelem és koncentrációs készség fejlesztése
  • Ritmusérzék fejlesztése

    Tánclépések, koreográfiák játékosan

Rólam

Bonifert Eszter vagyok tánctanár és rendezvényszervező. Mindkettő fő tevékenységem és szenvedélyem az elmúlt 10 évben, 2017-ben szereztem diplomát a Széchenyi István Egyetem Művelődésszervező szakán, illetve 2019-ben  OKJ-s végzettséget a Fitness Akadéma Táncistruktor képzésén.

Mosonmagyaróváron és Győrben különböző stílusban szervezek eseményeket, workshopokat, családi baráti összejöveteleket, törekedve arra hogy minél sokszinűbb programokat kínálhassak az emberek számára.

Társastánc gyereknek

 

Bérlet 12.000 Ft/ 4 alkalom
 
 
Társastánc és mozgásfejlesztés óvodásoknak


Bérlet 12.000 Ft/ 4 alkalom

 
 

Mérettáblázat

Méret ( cm)

Hossz

Mellbőség

ingujj

 

 

 

 

S

86 cm

108 cm

22 cm

M

87 cm

114 Cm

24 cm

L

87 Cm

118 Cm

25 cm

Xl

89 Cm

124 Cm

27 cm

Dance workout: 
Alkalmi díj: 2500 Ft/ 60 perc
Bérlet : 8000 Ft/ 4 alkalom (2 hónap alatt lejárható)
 
Angol tanfolyam gyerekeknek:
Alkalmi díj : 3500 Ft/ 60 perc
Bérlet: 12.000 Ft/ 4 alkalom ( 2 hónap alatt lejárható)
 
Angol kommunikációs  tréning felnőtteknek:

Alkalmi díj: 3500Ft/ 60 perc
Bérlet: 12.000 Ft/ 4 alkalom (2 hónap alatt lejárható)